728653
87
Verklein
Vergroot
Pagina terug
1/132
Pagina verder
87
9. A mikrohulmú sütőhöz való sedeszközöket csak
gyártójuk utasításainak megfelelően használjuk.
10. Ne próbáljunk a mikrohullámú sütőben kintani
ételeket.
11. Ügyeljünk arra, hogy a mikrohullámú sütőben csak a
folyak melegedjen fel, és ne az eny is, amelyben
van. Lehetges, hogy azután, hogy eltávolítottuk a
fedelet, az enyben lévő folyadékl pára csapódik
ki, vagy cseppek fröccsennek ki belőle akkor is, ha
maga a fel nem forró.
12. Használat előtt mindig ellenőrizzük az étel
hőmérsékletét, különösen, ha gyerekeknek szeretnénk
adni. Javasolt az ételt/italt nem azonnal elfogyasztani
a sütől való kivétel után, hanem nény percig
állni hagyni és lehetőség szerint felkeverni, hogy a
hőmérséklet egyenletesen eloszoljon benne.
13. Az olyan étel, ami zsír és víz keverékét tartalmazza,
pl. leves-alap, a sütő kikapcsosa un maradjon
körülbelül 30-60 másodpercig még a sütőben.
Ezáltal lehetővé válik, hogy a keverék leülepedjen és
megelőzhetjük azt, hogy buborékok képződjenek,
amikor kallal a folyakba nyúlunk, vagy amikor
beledobjuk a leveskockát.
14. Az ételkészítés során ügyeljünk arra, hogy egyes étel-
típusok, pl. karácsonyi puding, lekr vagy darált hús,
nagyon gyorsan felmelegszenek. Amikor nagy zsír-
vagy cukortartalmú ételt melegítünk vagy főzünk, ne
használjunk műanyag enyt.
15. A mikrohullámú sütőben való ételkészítés son
használt segédeszközök erősen felmelegedhetnek,
mivel az étel hőt ad le. Ez különösen érvényes abban
az esetben, ha az eny teteje és fülei műanyag
fedővel vannak bevonva, vagy műanyag bevonattal
rendelkeznek. Az ilyen edényekhez szükges lehet
konyhai kesztyű használata.
16. A sütő belsejében esetlegesen fellépő tűzveszély
ckkentése érdeben:
a) ügyeljünk arra, hogy ne főzzük az ételeket túl
hosszú ideig. Felügyeljük a meletés folyamatát,
ha a sütőben papír, műanyag vagy más gkony
anyagból készült segédeszközök vannak.
b) Mielőtt a zacskót a sütőbe tesszük, távolítsuk el az
azt lezáró fémhuzalokat.
c) Ha a sütőben lévő tárgy kigyullad, hagyjuk zárva
a sütő ajtaját, kapcsoljuk ki a készüléket, húzzuk ki
a villásdugót a konnektorl, vagy kapcsoljuk ki a
biztosíték-tábla fő biztosítékát.
87

Hulp nodig? Stel uw vraag in het forum

Spelregels

Misbruik melden

Gebruikershandleiding.com neemt misbruik van zijn services uitermate serieus. U kunt hieronder aangeven waarom deze vraag ongepast is. Wij controleren de vraag en zonodig wordt deze verwijderd.

Product:

Bijvoorbeeld antisemitische inhoud, racistische inhoud, of materiaal dat gewelddadige fysieke handelingen tot gevolg kan hebben.

Bijvoorbeeld een creditcardnummer, een persoonlijk identificatienummer, of een geheim adres. E-mailadressen en volledige namen worden niet als privégegevens beschouwd.

Spelregels forum

Om tot zinvolle vragen te komen hanteren wij de volgende spelregels:

Belangrijk! Als er een antwoord wordt gegeven op uw vraag, dan is het voor de gever van het antwoord nuttig om te weten als u er wel (of niet) mee geholpen bent! Wij vragen u dus ook te reageren op een antwoord.

Belangrijk! Antwoorden worden ook per e-mail naar abonnees gestuurd. Laat uw emailadres achter op deze site, zodat u op de hoogte blijft. U krijgt dan ook andere vragen en antwoorden te zien.

Abonneren

Abonneer u voor het ontvangen van emails voor uw Gorenje MO20A3X bij:


U ontvangt een email met instructies om u voor één of beide opties in te schrijven.


Ontvang uw handleiding per email

Vul uw emailadres in en ontvang de handleiding van Gorenje MO20A3X in de taal/talen: Nederlands, Duits, Engels, Frans, Italiaans, Portugees, Spaans, Pools als bijlage per email.

De handleiding is 2,33 mb groot.

 

U ontvangt de handleiding per email binnen enkele minuten. Als u geen email heeft ontvangen, dan heeft u waarschijnlijk een verkeerd emailadres ingevuld of is uw mailbox te vol. Daarnaast kan het zijn dat uw internetprovider een maximum heeft aan de grootte per email. Omdat hier een handleiding wordt meegestuurd, kan het voorkomen dat de email groter is dan toegestaan bij uw provider.

Stel vragen via chat aan uw handleiding

Stel uw vraag over deze PDF

loading

Uw handleiding is per email verstuurd. Controleer uw email

Als u niet binnen een kwartier uw email met handleiding ontvangen heeft, kan het zijn dat u een verkeerd emailadres heeft ingevuld of dat uw emailprovider een maximum grootte per email heeft ingesteld die kleiner is dan de grootte van de handleiding.

Er is een email naar u verstuurd om uw inschrijving definitief te maken.

Controleer uw email en volg de aanwijzingen op om uw inschrijving definitief te maken

U heeft geen emailadres opgegeven

Als u de handleiding per email wilt ontvangen, vul dan een geldig emailadres in.

Uw vraag is op deze pagina toegevoegd

Wilt u een email ontvangen bij een antwoord en/of nieuwe vragen? Vul dan hier uw emailadres in.



Info