576062
70
Verklein
Vergroot
Pagina terug
1/154
Pagina verder
70
hu
részecskéi, festék oldószerek, favédőszerek, a vízi
járművek védelmére használt rohadás gátló anyagok)
megérintése vagy belélegzése allergiás reakciókat, légúti
betegségeket, rákos megbetegedéseket és a szaporodási
szervek károsodását válthatják ki. A porok belélegzésével
kapcsolatos kockázat az expozíció mértékétől függ.
Alkalmazzon a keletkező poroknak megfelelő
porelszívást, viseljen személyi védőfelszereléseket és
gondoskodjon a munkahely jó szellőzéséről. Az azbeszt
tartalmú anyagok megmunkálását bízza szakemberekre.
Fa és könnyűfémporok, valamint a csiszolás során
keletkező porok és vegyszerek forró keverékei bizonyos
körülmények között saját maguktól meggyulladhatnak,
vagy robbanást okozhatnak. Gondoskodjon arról, hogy a
szikrák ne a portartály felé repüljenek, kerülje el az
elektromos kéziszerszám és a csiszolásra kerülő
munkadarab túlhevülését, vegye figyelembe az anyag
gyártójának megmunkálási előírásait, valamint az adott
országban a megmunkálásra kerülő anyagokra vonatkozó
érvényes előírásokat.
Kezelési tájékoztató.
A forgásirány-átkapcsolót és a fokozatváltó kapcsolót
csak álló motor mellett szabad átkapcsolni.
Mindig ütközésig tolja el a fokozatváltó kapcsolót.
Ellenkező esetben az elektromos kéziszerszám
megrongálódhat.
Az elektromos kéziszerszám termikus túlterhelését a
fogantyúban elhelyezett LED villogása jelzi.
Túlterhelés esetén az elektromos kéziszerszám
kikapcsol.
Állítsa a forgásirány-átkapcsolót a középső helyzetbe,
hogy például egy szállításnál elkerülje az akaratlan
üzembe helyezést.
Elektronikus forgatónyomatékfüggő lekapcsolás
(lásd a 8 9).
A forgatónyomatékot csak álló motor mellett szabad
beállítani.
A motor a beállított forgatónyomaték elérésekor
kikapcsolódik és felhangzik egy hangjelzés. A sikeres
kikapcsolás után engedje el a be-/kikapcsolót és egy
további csavarozáshoz újra nyomja be.
A hangjelzést ki és be lehet kapcsolni.
A „ ” nyomaték-fokozat használata során nem kerül
sor elektronikus kikapcsolásra.
Az optimális eredmények eléréséhez nyomja rá elegendő
erőel az elektromos kéziszerszámot a csavarra.
Az alsó forgatónyomaték fokozatokban a maximális
fordulatszám le van csökkentve.
Az akkumulátor kezelése.
Az akkumulátort csak a 0°C45°C (32 °F 113 °F)
hőmérséklet tartományban szabad üzemeltetni és tárolni.
Az akkumulátor hőmérsékletének a töltési folyamat
kezdetén az akkumulátor megengedett üzemeltetési
hőmérséklet tartományában kell lennie.
Az akkumulátor tényleges, százalékban megadott
feltöltési szintje csak az elektromos kéziszerszám álló
motorja mellett kerül kijelzésre.
Mielőtt az akkumulátor mélykisülése bekövetkezne, az
elektronika automatikusan kikapcsolja az elektromos
kéziszerszámot.
Üzemben tartás és vevőszolgálat.
Különösen hátrányos körülmények fennállása
esetén fémek megmunkálásakor az
elektromos kéziszerszám belsejébe
elektromosan vezetőképes por rakódhat le. Fújja ki
gyakran az elektromos kéziszerszám belső terét a
szellőzőnyíláson keresztül száraz és olajmentes
préslevegővel.
Ennek az elektromos kéziszerszámnak a pillanatnyilag
érvényes pótalkatrész-listáját az Internetből a
www.fein.com címen találhatja meg.
A következő alkatrészeket szükség esetén Ön saját maga
is kicserélheti:
tartozékok, akkumulátor
Jótállás és szavatosság.
A termékre vonatkozó jótállás a forgalomba hozási
országban érvényes törvényes rendelkezéseknek
megfelelően érvényes. Termékeinket ezen túlmenően a
FEIN jótállási nyilatkozatában leírtaknak megfelelő
kiterjesztett garanciával szállítjuk.
Az elektromos kéziszerszám szállítási terjedelmében
lehet, hogy az ezen kezelési útmutatóban leírásra vagy
ábrázolásra került tartozékoknak csak egy része található
meg.
Megfelelőségi nyilatkozat.
A FEIN egyedüli felelőséggel kijelenti, hogy ez a termék
megfelel az ezen kezelési útmutató utolsó oldalán
megadott idevonatkozó előírásoknak.
A műszaki dokumentáció a következő helyen található:
C. & E. FEIN GmbH, C-DB_IA,
D-73529 Schwäbisch Gmünd
Környezetvédelem, hulladékkezelés.
A csomagolásokat, a selejtes elektromos
kéziszerszámokat és tartozékokat a környezetvédelmi
szempontoknak megfelelően kell újra felhasználni.
Az akkumulátorokat csak kisütött állapotban adja le a
megfelelő mentesítésre.
Nem teljesen kisütött akkumulátorok esetén ragassza le
elővigyázatosságból, a rövidzárlatok megakadályozására a
dugós csatlakozó érintkezőit.
LED-kijelző Magyarázat Művelet
1–4 zöld
LED
Töltési szint
kijelzés
százalékban
Üzemeltetés
piros tartós
fény
Az akkumulátor
majdnem üres
Töltse fel az
akkumulátort
piros
villogó fény
Az akkumulátor
nem üzemkész
Hozza az
akkumulátort a
megengedett
üzemeltetési
hőmérséklet
tartományba, majd
töltse fel
LED-kijelző Magyarázat Művelet
OBJ_BUCH-0000000114-002.book Page 70 Tuesday, March 11, 2014 11:02 AM
70

Hulp nodig? Stel uw vraag in het forum

Spelregels

Misbruik melden

Gebruikershandleiding.com neemt misbruik van zijn services uitermate serieus. U kunt hieronder aangeven waarom deze vraag ongepast is. Wij controleren de vraag en zonodig wordt deze verwijderd.

Product:

Bijvoorbeeld antisemitische inhoud, racistische inhoud, of materiaal dat gewelddadige fysieke handelingen tot gevolg kan hebben.

Bijvoorbeeld een creditcardnummer, een persoonlijk identificatienummer, of een geheim adres. E-mailadressen en volledige namen worden niet als privégegevens beschouwd.

Spelregels forum

Om tot zinvolle vragen te komen hanteren wij de volgende spelregels:

Belangrijk! Als er een antwoord wordt gegeven op uw vraag, dan is het voor de gever van het antwoord nuttig om te weten als u er wel (of niet) mee geholpen bent! Wij vragen u dus ook te reageren op een antwoord.

Belangrijk! Antwoorden worden ook per e-mail naar abonnees gestuurd. Laat uw emailadres achter op deze site, zodat u op de hoogte blijft. U krijgt dan ook andere vragen en antwoorden te zien.

Abonneren

Abonneer u voor het ontvangen van emails voor uw Fein ASCM14QXC bij:


U ontvangt een email met instructies om u voor één of beide opties in te schrijven.


Ontvang uw handleiding per email

Vul uw emailadres in en ontvang de handleiding van Fein ASCM14QXC in de taal/talen: Nederlands, Duits, Engels, Frans, Italiaans, Portugees, Spaans, Deens, Zweeds, Noors, Fins als bijlage per email.

De handleiding is 15,61 mb groot.

 

U ontvangt de handleiding per email binnen enkele minuten. Als u geen email heeft ontvangen, dan heeft u waarschijnlijk een verkeerd emailadres ingevuld of is uw mailbox te vol. Daarnaast kan het zijn dat uw internetprovider een maximum heeft aan de grootte per email. Omdat hier een handleiding wordt meegestuurd, kan het voorkomen dat de email groter is dan toegestaan bij uw provider.

Stel vragen via chat aan uw handleiding

Stel uw vraag over deze PDF

loading

Uw handleiding is per email verstuurd. Controleer uw email

Als u niet binnen een kwartier uw email met handleiding ontvangen heeft, kan het zijn dat u een verkeerd emailadres heeft ingevuld of dat uw emailprovider een maximum grootte per email heeft ingesteld die kleiner is dan de grootte van de handleiding.

Er is een email naar u verstuurd om uw inschrijving definitief te maken.

Controleer uw email en volg de aanwijzingen op om uw inschrijving definitief te maken

U heeft geen emailadres opgegeven

Als u de handleiding per email wilt ontvangen, vul dan een geldig emailadres in.

Uw vraag is op deze pagina toegevoegd

Wilt u een email ontvangen bij een antwoord en/of nieuwe vragen? Vul dan hier uw emailadres in.



Info