650817
51
Verklein
Vergroot
Pagina terug
1/84
Pagina verder
51
lyra, és ellenőrizze, hogy megfelelően
rögzült.
Pozícionálja a keverőrudat (6a) az ábra
szerint, majd illessze be a húsdaráló
fedelének csapját, oly módon, hogy a
fedélen lévő jelölés vonalban álljon a
motor-részen lévővel. Ezután fordítsa
el a motor-részt 90°-kal balról jobbra,
annyira, hogy az reteszelődjön.
A műveletet minden esetben kis
sebességgel kezdje, majd lassan
növelje a sebességet működés közben.
Használat közben folyamatosan tartsa
lenyomva a be-/kikapcsoló gombot.
A művelet ideje alatt egyik kezével
tartsa a motorrészt, a másikkal pedig a
munkatartályt. Keményebb élelmisze-
rek (pl.: kemény sajtok) aprításánál
használja a turbó fokozatot.
Főtt ételek feldolgozásánál, főzés után
pár percig hagyja azokat lehűlni és csak
ezután legye az aprítótartályba.
Használat után a be/kikapcsoló gomb
elengedésével kapcsolja ki a készülé-
ket, húzza ki a csatlakozódugót a háló-
zati csatlakozóaljzatból, és csak ezután
szedje szét a készüléket.
A motorrész leemeléséhez egyik
kezével tartsa erősen az aprítótartályt,
a másikkal fordítsa el a motorrészt az
óra járásával ellentétes irányba 90°-al,
és emelje felfelé.
Először óvatosan vegye ki a kést, és
csak ezután szedje ki a feldolgozott
ételt a tartályból.
Figyelem: Ne aprítson rendkívül kemény
ételeket, mint pl. szerecsendiót, kávéba-
bot és gabonaszemeket.
Példa egy receptre:
Vanília-méz-aszalt szilva (palacsinta
töltelékként vagy péksüteményre kenve):
Tegyen az aprítótálba 300 g aszalt
szilvát és 300 g krémes mézet.
Maximális sebességen aprítsa
10 másodpercig.
Adjon hozzá 100 ml vizet (vanília
ízesítésűt).
Folytassa az aprítást még
3 másodpercig.
A készülék tisztítása (D)
Tisztítás előtt mindig húzza ki a készülé-
ket a hálózatból.
A motor-részt (4) csak nedves
törlőronggyal szabad tisztítani. Nem
szabad azt vízbe meríteni vagy folyó víz
alá tartani.
A kézi mixer toldalékot (9) és a
húsdaráló fedelét (11a) csak folyóvíz
alatt lehet tisztítani. Ne merítse azokat
vízbe.
Az összes többi alkatrész tisztítható
mosogatógépben.
Amikor sok festékanyagot tartalmazó
ételeket (például répát) dolgoz fel, a
készülék műanyag részei elszíneződhetnek.
Mosogatás előtt ezeket a részeket törölje
át növényi olajjal.
A gyártó az esetleges változtatások jogát
fenntartja.
A környezetszennyezés elkerülése
érdekében arra kérjük, hogy a
készülék hasznos élettartalma
végén ne dobja azt a háztartási
szemétbe. A mıködésképtelen
készüléket leadhatja a Braun
szervizközpontban, vagy az országa
szabályainak megfelelŒ módon dobja a
hulladékgyıjtŒbe.
5722210044_HM3100_3105_3135_S06-84.indd 515722210044_HM3100_3105_3135_S06-84.indd 51 25.11.14 14:1725.11.14 14:17
51

Hulp nodig? Stel uw vraag in het forum

Spelregels

Misbruik melden

Gebruikershandleiding.com neemt misbruik van zijn services uitermate serieus. U kunt hieronder aangeven waarom deze vraag ongepast is. Wij controleren de vraag en zonodig wordt deze verwijderd.

Product:

Bijvoorbeeld antisemitische inhoud, racistische inhoud, of materiaal dat gewelddadige fysieke handelingen tot gevolg kan hebben.

Bijvoorbeeld een creditcardnummer, een persoonlijk identificatienummer, of een geheim adres. E-mailadressen en volledige namen worden niet als privégegevens beschouwd.

Spelregels forum

Om tot zinvolle vragen te komen hanteren wij de volgende spelregels:

Belangrijk! Als er een antwoord wordt gegeven op uw vraag, dan is het voor de gever van het antwoord nuttig om te weten als u er wel (of niet) mee geholpen bent! Wij vragen u dus ook te reageren op een antwoord.

Belangrijk! Antwoorden worden ook per e-mail naar abonnees gestuurd. Laat uw emailadres achter op deze site, zodat u op de hoogte blijft. U krijgt dan ook andere vragen en antwoorden te zien.

Abonneren

Abonneer u voor het ontvangen van emails voor uw Braun MultiMix 3 HM 3135 - 4644 bij:


U ontvangt een email met instructies om u voor één of beide opties in te schrijven.


Ontvang uw handleiding per email

Vul uw emailadres in en ontvang de handleiding van Braun MultiMix 3 HM 3135 - 4644 in de taal/talen: Alle talen als bijlage per email.

De handleiding is 5,06 mb groot.

 

U ontvangt de handleiding per email binnen enkele minuten. Als u geen email heeft ontvangen, dan heeft u waarschijnlijk een verkeerd emailadres ingevuld of is uw mailbox te vol. Daarnaast kan het zijn dat uw internetprovider een maximum heeft aan de grootte per email. Omdat hier een handleiding wordt meegestuurd, kan het voorkomen dat de email groter is dan toegestaan bij uw provider.

Stel vragen via chat aan uw handleiding

Stel uw vraag over deze PDF

loading

Uw handleiding is per email verstuurd. Controleer uw email

Als u niet binnen een kwartier uw email met handleiding ontvangen heeft, kan het zijn dat u een verkeerd emailadres heeft ingevuld of dat uw emailprovider een maximum grootte per email heeft ingesteld die kleiner is dan de grootte van de handleiding.

Er is een email naar u verstuurd om uw inschrijving definitief te maken.

Controleer uw email en volg de aanwijzingen op om uw inschrijving definitief te maken

U heeft geen emailadres opgegeven

Als u de handleiding per email wilt ontvangen, vul dan een geldig emailadres in.

Uw vraag is op deze pagina toegevoegd

Wilt u een email ontvangen bij een antwoord en/of nieuwe vragen? Vul dan hier uw emailadres in.



Info